Céljaink, avagy rímekbe szedett gondolataink rajzzal kiegészítve

IMG_3617vph22.jpg

Álom a hatvanadikon. Álmodozni jó! És nem a négyzeten és nem is a köbön, hanem mindjárt a hatvanadikon! Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Villámcsirkék otthona a 60-as egység. Néha valóban baromfiudvar benyomását keltjük, de jóban-rosszban együtt vagyunk. Ha lehet, inkább jóban. Vágyunk a boldogságra, és a boldogsághoz vezető izgalmas útra nem indulhatunk el célok megfogalmazása nélkül. Céljaink megfogalmazása igazán eklektikusra sikerült, mert mi is különbözőek vagyunk, mások a prioritások, de azért egy fő csapásirány mégis kivehető a ködbe vesző ösvények útvesztőiben. Akárhogy is van, de mindenki boldogságra törekszik. Ám az együtt töltött órák, napok, hetek… évek azt láttatják velünk, ha visszatekintünk a megkezdett úton, hogy úton lenni maga a boldogság. Ha vannak célok, jó úton lenni. Jó érzés, ha megfelelünk a kihívásoknak, de leginkább önmagunknak akarunk megfelelni. Mert csodálatos, ha a tükörből egy elégedett arc mosolyog vissza. Szóval vannak céljaink. A verset úgy fogalmaztuk meg, hogy sorban egymás után mindegyikünk elmondta, ami hirtelen megjelenik előtte célként. Így valóban őszinte vágyakat, célokat vizionáltunk és fogalmaztunk meg verses formában. Ám ennek még koránt sincs vége. Mert az a bizonyos bakancslista sohasem véges…
Villámcsirkék

Képek