Boldogságóra szakmai turné – 1400 résztvevő 16 helyszínen

Boldogságóra szakmai turné – 1400 résztvevő 16 helyszínen

A zalaegerszegi állomással ért véget az a szakmai rendezvénysorozat, amely 16 helyszínt érintett az országban és 1400 résztvevővel büszkélkedhet. A Lengyel Adrienn – a Boldogságóra program koordinátora – által megálmodott és szervezett rendezvénysorozatról csodálatos visszajelzéseket kaptunk!

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Prof. Dr. Bagdy Emőke a Boldogságóra szakmai napon

A Boldogságóra program nyílt szakmai napok keretében – amelyen a boldogságórát tartó pedagógusok ingyen vehettek részt – olyan előadóktól hallhattak előadást az érdeklődők, mint Prof. Dr. Bagdy Emőke, aki a boldogság fontosságáról, és az életünkben elfoglalt szerepéről beszélt, valamint arról, hogy miért is van szükség gyermekeink jólléte érdekében boldogságórákra.

Prof. Dr. Oláh Attila

Prof. Dr. Oláh Attila a Boldogságóra szakmai képzésen

Prof. Dr. Oláh Attila, az ELTE PPK vezetője egyebek mellett a pozitív pszichológia eredményeinek pedagógiára gyakorolt hatásairól beszélt, de rendkívül értékes gondolatokat osztott meg velünk Prof. Dr. Vargha András is, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézetének intézményvezető helyettese is, aki arról is beszámolt, hogy az ő feladata az, hogy a boldogságórák résztvevőkre gyakorolt hatását tudományos módszerekkel elemezze.

Prof. Dr. Vargha András

Prof. Dr. Vargha András a Boldogságóra szakmai képzésen

Bagdi Bella, a Jobb Veled a Világ alapítvány elnöke, a Boldogságóra program megálmodója előadásában számos személyes történetet osztott meg a jelenlevőkkel, így megismerhettük, milyen személyes indíttatásból kezdte el a boldogságórák fejlesztését és bevezetését Magyarországon és a szomszédos országokban.

Bagdi Bella

Bagdi Bella a Boldogságóra szakmai képzésen

A hónapokon át tartó szakmai napok rendezvénysorozat során ismét bebizonyosodott számunkra, és reméljük minden résztvevő számára, hogy a Boldogságóra programhoz, a boldogságóra csapathoz tartozni igazi büszkeség.

A szakmai napok hangulatát tükröző képek itt találhatók.

Találkozzunk jövőre is!

 

JOBBVELED_20190603_-077.jpg
JOBBVELED_20190603_-083.jpg
JOBBVELED_20190603_-110.jpg
JOBBVELED_20190603_-113.jpg
JOBBVELED_20190606_-067.jpg
JOBBVELED_20190606_-087.jpg
JOBBVELED_2019328_028.jpg
JOBBVELED_2019328_029.jpg
JOBBVELED_2019328_045.jpg
JOBBVELED_2019328_083.jpg
JOBBVELED_2019328_086.jpg
JOBBVELED_2019328_102.jpg
JOBBVELED_2019328_114.jpg
JOBBVELED_20190404_33.jpg
JOBBVELED_20190404_57.jpg
JOBBVELED_20190404_65.jpg
JOBBVELED_20190404_76.jpg
JOBBVELED_20190408_015.jpg
JOBBVELED_20190408_098.jpg
JOBBVELED_20190411_09.jpg
JOBBVELED_20190411_18.jpg
JOBBVELED_20190411_33.jpg
JOBBVELED_20190416_33.jpg
JOBBVELED_20190416_39.jpg
JOBBVELED_20190416_066.jpg
JOBBVELED_20190416_66.jpg
JOBBVELED_20190416_68.jpg
JOBBVELED_20190416_084.jpg
JOBBVELED_20190416_89.jpg
JOBBVELED_20190416_092.jpg
JOBBVELED_20190416_116.jpg
JOBBVELED_20190416_124.jpg
JOBBVELED_20190503_014.jpg
JOBBVELED_20190503_046.jpg
JOBBVELED_20190503_058.jpg
JOBBVELED_20190503_072.jpg
JOBBVELED_20190503_083.jpg
JOBBVELED_20190503_089.jpg
JOBBVELED_20190503_095.jpg
JOBBVELED_20190507_62.jpg
JOBBVELED_20190509_34.jpg
JOBBVELED_20190514_19.jpg
JOBBVELED_20190521_013.jpg
JOBBVELED_20190521_028.jpg
JOBBVELED_20190521_038.jpg
JOBBVELED_20190521_063.jpg
JOBBVELED_20190521_064.jpg
JOBBVELED_20190521_109.jpg
JOBBVELED_20190523_005.jpg
JOBBVELED_20190523_063.jpg
JOBBVELED_20190523_065.jpg
JOBBVELED_20190523_068.jpg
JOBBVELED_20190523_075.jpg
JOBBVELED_20190523_078.jpg
JOBBVELED_20190523_104.jpg
JOBBVELED_20190527_49.jpg
JOBBVELED_20190530_-55.jpg
JOBBVELED_20190603_-073.jpg