A megbocsátás

A megbocsátás
A bejegyzés írójának intézménye a Boldog Iskola cím birtokosa.

Boldogságóra programunk havi témája a „Megbocsátás gyakorlása” volt.
A téma bevezetéseként beszélgettünk arról, hogy mit jelent a gyerekek számára a megbocsátás fogalma. Kértük őket, hogy idézzenek fel olyan helyzeteket, amikor valami rosszat tettek másokkal, s hogyan kértek bocsánatot attól, akit megbántottak. Ez után, hogy közelebb vigyük a gyerekekhez a megbocsátás fogalmát, Ferenczei Éva Bábjátékát tekinthettek meg a gyerekek, amely után beszélgetés keretében elemeztük Süni viselkedését. Azt gondoljuk, hogy ez a bábokkal megjelenített mese nagyon jól visszaadta a megbocsátás fogalmát, nagyon élvezték a gyerekek is, többször is kérték a mese eljátszását a hét további részében, s Ő maguk is szívesen elbábozták. Megtanultuk a varázsszavainkat is: „Sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm és szeretlek!” Ezután mindenki színes „Bocsáss Meg!” kártyákat készített annak a társának, akit megbántott valamikor, s át is adták egymásnak. Nekünk, óvó néniknek is jutott, melynek nagyon örültünk. A záró részben felelevenítettük, hogy miért is jó dolog a bocsánatkérés, s megfogadtuk, hogy nagyon odafigyelünk ezután is egymásra, s a megtanult varázsszavakat is használni fogjuk a mindennapi életünkben.

További képek

Szólj hozzá

Az email címed nem tesszük közzé. A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.